volt egy tanító, akit a gyermekek nem kedveltek. Azt hitték róla, hogy rideg és kemény természetű, s amikor csak tehették, igyekeztek bosszúságot szerezni neki. S ha egy gyerekcsapat erre törekszik, bizony sok keserűséget tud okozni. A mi tanítónknak is bőven volt része mindabban, ami jó tanító szívének fájhat.
Nos, egy napon az iskola játszóterén az egyik fiú súlyosan megsebesült. Néhányan futottak a tanítóért; ő minden dolgát félretéve sietett a sebesülthöz, s azonnal orvosért
küldött. Aztán lehajolt a földön fekvő gyermekhez, majd gyöngéden fölvette karjába. Kedvesen, meleg hangon, szeretettel szólt hozzá, bátorítgatta, vigasztalta és vigyázva kötözgette sebét...
A fiúk szemébe könny szökött, amikor tanítójuknak ezt a megindító gyöngédségét látták, és suttogni kezdtek egymás között: "Nézd, hiszen szeret bennünket!"
Ettől az esettől kezdve megváltozott az iskola képe. A fiúk egészen másként néztek tanítójukra. Amennyire elhanyagolták dolgaikat korábban, annyira szorgalmasak lettek ezután; amennyire engedetlenek voltak azelőtt, annyira igyekeztek most már mindenben kedvébe járni tanítójuknak.
Mindezt a változást a szeretet csodálatos hatalma művelte.
2. Egy legenda:
gőgös, hitetlen lovagról szól, aki kérkedve dicsekedett a maga hitetlenségével, s nevette és gúnyolta az Istenben hívőket. Egy napon durván dobta földre kesztyűjét, mint a lovagok szokták amikor valakit párviadalra hívnak, s így szólt:- Ha van Isten, én kihívom, küzdjünk meg életre-halálra!
S míg a félelemben reszkető nép azt várta, hogy fénylő villám sújtja földre a vakmerő, öntelt lovagot, ímé az égből egy pergamen hullott alá, s e két szó volt írva rá:
"Isten szeretet".
Ez az üzenet megtörte a lovag gőgös hitetlenségét, s attól a naptól fogva Isten alázatos és szerető szolgája lett.
