2010. augusztus 9., hétfő

A SZÉPSÉG

Egy nagyvárosban egy sikeres kozmetikai cég pályázatot hirdetett a lakosság körében: a legszebb nõ fényképét kellett beküldeniük egy rövid történet kíséretében. Pár héten belül több ezer levél érkezett. Az egyik annyira megragadta egy munkatársuk figyelmét, hogy a fõnök asztalára tette. Olyan fiú írta, aki elég nehéz családi körülmények között élt. A következõk álltak levelében: "Az utcánk végén lakik egy gyönyörû asszony. Minden nap meglátogatom. Amikor nála vagyok, a világ legfontosabb gyerekének érzem magam. Ha a problémáimról beszélek neki, mindig végighallgat. Megért engem, és mikor hazaindulok, utánam szól, hogy milyen büszke rám." A fiú a következõképpen fejezte be levelét: "Ezen a képen láthatják, hogy õ a legeslegszebb asszony. Ha majd egyszer megnõsülök, azt szeretném, hogy nekem is ilyen szép feleségem legyen, mint õ."
A fõnök érdeklõdését fölkeltette a levél, elkérte a hozzá tartozó fényképet. A titkárnõje erre megmutatta neki egy idõs, ráncos arcú, õsz hajú, kerekesszékben ülõ asszony fényképét.
"Ez az asszony nem nyerheti meg a pályázatot - mondta a fõnök. - Ugyanis akkor az egész világ megtudná, hogy a szépséghez nincs szükségük a mi termékeinkre."

Ez a fiú értékes igazságot fedezett föl: a szépség - a valódi szépség - belülrõl fakad és onnan sugárzik kifelé. Hogy hol van az igazi szépség forrása? A szívünkben.

(Carla Muir írásában olvasható a következõ történet, amit egy olvasónk küldött awww.mindenlehetseges.hu-ra)

1 megjegyzés:

  1. Ámen! Hatalmas igazságot mondott a fiú és a főnök is! A szépség, valóban belülről fakad!

    Köszönöm a sok jó írást is, amikben áradnak a kijelentések!!!

    Az Úr áldjon gazdagon!
    Zsuzsa.

    VálaszTörlés