2007. december 29., szombat

Kelet könnye


Szerelem, hit, és harc az életért. Egy törékeny fiatal kínai nő valóságos élettörténete, aki kijut a földi pokolból.
Láttam egy filmet. Fantasztikus volt! Egy fiatal kínai nő valóságos élettörténete, aki előkelő családja és a hite miatt bajba kerül a vörös Kínában. Nagyon nagy bajba.
Megdöbbentett ennek a pici, törékeny nőnek, Nora Lamnak a bátor, megtörhetetlen, megalkuvást nem ismerő szeretete, és hite, amellyel terhesen is a férje mellett és Megváltója mellett állt ki. És végül győzött!


Bizonyos értelemben felülvizsgálatra késztet ez a valódi történet. A filmből kiderül, hogy Isten MINDEN módon megoltalmazza azt, aki bár alig ismeri Őt, de mégis megvallja a Belé vetett hitét. Kiderül, hogy (hiszen a Biblia is ezt mondja) nem a mi cselekedeteink, hanem a KEGYELEM tart meg bennünket, és visz végig a pályán - ha hiszünk Krisztusban.
És - ez a megtörtént eset is ezt erősíti bennem - érdemes végig kitartani. Érdemes soha nem feladni, még akkor sem, ha minden összeesküszik ellenünk. Mert ahogy Isten maga mondja,  valóban: ha Isten velünk, akkor ki győzhet ellenünk...?       SENKI!